Az organikus brandépítés a pár azon fele, aki telket vesz és házat építtet, ahol leélhetnek egy hosszú, boldog életet, míg a fizetett hirdetés lakókocsit bérel arra az időszakra, amíg megépül a közös ház. Mindkettő a közös cél érdekében cselekszik, támogatják egymást, a másik nélkül viszont lényegesen lassabban épül fel a kollektív jövő.

“Miért foglalkozzak még ezzel is!?”

Bizonyára neked is van olyan ismerősöd, aki zsigerből elutasítja a közösségi média használatát, ami magánszemélyként egyéni döntés. Vállalkozások terén azonban a social jelenlét a minimum, amit megtehetsz annak érdekében, hogy láthatóvá válj leendő ügyfeleid számára.

Régi, befutott, több évtizedes tapasztalattal rendelkező cégek talán megtehetik azt, hogy nem frissítik a céges profilt, nem fektetnek nagy hangsúlyt a közösségi médiába, hiszen széles körben ismertek és az emberek különösebb reklám nélkül is igénybe veszik szolgáltatásaikat. Az organikus brandépítés lehetőségének elmulasztásával azonban nehéz új ügyfelekre szert tenni, tájékoztatni és fenntartani az érdeklődést hosszú távon.

KKV-k esetében viszont létszükséglet legalább az egyik platformon jelen lenni, pláne ha weboldal sem áll rendelkezésre, hiszen máskülönben hogy fognak megtalálni? Egy Facebook, Instagram vagy TikTok oldal tökéletesen kiszolgálhat több szempontból is organikus brandépítés terén:

  1. Növeli a vállalkozás láthatóságát, így szélesebb közönséget érhetsz el, amivel növeled a márkaismertséget.
  2. Közvetlen kapcsolatban lehetsz ügyfeleiddel, ami segíthet a bizalom és lojalitás kiépítésében, de időpontfoglalásra sem utolsó.
  3. Költséghatékonyan hirdethetsz, ugyanis néhány jól beállított kampánnyal könnyedén becélozhatod például a helyi lakosságot.
  4. Visszajelzések gyűjtésével nem csak saját vállalkozásod számára kapsz értékes feedbacket, hanem leendő ügyfeleid is nagyobb bizalommal fordulhatnak hozzád.
  5. Tartalmakat oszthatsz meg, amivel betekintést nyerhetnek a színfalak mögé, személyesebbé teheted a márkát, illetve növelheted a követőid elköteleződését irányodba.

Természetesen ez is csak egy részletét ragadja meg mindannak, amit kihozhatsz az oldaladból, ha hosszabban is olvasnál arról, hogy miért van szükséged közösségi média kommunikációra, kattints át bátran!

Értékesítés, toborzás és márkaépítés a kettős stratégia használatával

Miért választanád szét azt, ami együtt működik a legjobban? Nem versenytársak, hanem kiegészítik egymást: az organikus brandépítés növényeket ültet, amelyek hónapok múltán hoznak virágot, míg a fizetett hirdetés elugrik a közeli kertészetbe, hogy addig se legyen üres a kert.

Marketing esetében az elsődleges cél, hogy megragadja a figyelmet, hangsúlyossá tegyen és kiemeljen termékelőnyöket vagy szolgáltatásokat a reklámzajból. A felkeltett figyelem kiszolgálása pedig az értékesítés dolga, ami akkor működik sikeresen, ha a sales kezébe észrevétlenül csusszan át az érdeklődő. Erről is írtunk egy szuper összefoglalót, hogy miért nem szabad összekeverni a kettőt, és miért érdemes mégis vegyíteni őket.

Toborzás esetén a közösségi média aranybánya lehet, ha ezt megfelelően ki tudod használni. Itt sem szabad megfeledkezni az énmárkaépítés esszenciájáról, hiszen a kapcsolatok egyik fő bástyája a bizalom, ennek kiépítésével pedig márkahűséget érhetsz el követőid között.

Ha egy potenciális ügyfél találkozik a fizetett hirdetéseiddel, valószínűleg utána néz a márkádnak, mielőtt döntést hozna. Itt jön képbe az organikus tartalom: ha egy erős online jelenlétet építettél ki, akkor nagyobb az esély arra, hogy pozitív benyomást kelts, és végül az ügyfél téged választ.

A közösségi média platformok ma már annyira aprólékosan vannak felépítve, hogy szinte minden igényhez személyre szabható a felhasználásuk. Persze neked sem kell mindenhez értened ahhoz, hogy a saját márkád működőképes legyen, hiszen ezért van a MAON full service online marketing ügynökség!

Ne feledd: az organikus brandépítés az, aki biztosítja a jól megszokott hétköznapokat, komfortot biztosít és biztonságot ad, miközben a fizetett hirdetés meglepetés vacsorát szervez és beállít egy hatalmas virágcsokorral!

Kérj ingyenes konzultációt, amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, mesélj magadról, vállalkozásodról és jövőképedről, a megfelelő stratégia létrehozását pedig bízd ránk!